Pajzsmirigyproblémák, inzulin rezisztencia, elhízás, és amit tehetünk ellene

Anyai ágon öröklött pajzsmirigy rendellenességem van, mely eddig azért nem hatalmasodott el rajtam, mert évek óta a vércsoportomnak megfelelően táplálkozom, rendszeresen mozgok és figyelek arra, hogy a szervezetem, a pajzsmirigyem megkapja a megfelelő tápanyagokat. Az itt ismertetett információk tudományos kutatások eredményei, melyeket a saját tapasztalataim is alátámasztanak Bízom benne, hogy az itt leírtak sokaknak szolgálnak hasznos információval.

Akinek problémája van a pajzsmirigyével, annak nem kell bemutatni e szerv jelentőségét. Ennek ellenére kezdjünk egy kis anatómiával.

A pajzsmirigy (glandula thyroidea) egy kis pillangó alakú, belső elválasztású mirigy. A légcső és a gége előtt, kétoldalt helyezkedik el. Élettani feladata a pajzsmirigy hormon termelése. A pajzsmirigy hormon szerepet játszik a szervezet anyagcseréjének szabályozásában, a növekedésben, a szexuális és az agyi működésben. Szinte nincs olyan szerv, melynek a funkcióját ne befolyásolná a pajzsmirigy hormon. Termelődése szükséges az élethez, ugyanakkor túltermelődése életveszély állapotot, sőt halált is eredményezhet.

Sok, pajzsmirigy betegségben szenvedő páciens nehezen fogy le. Ez általában  alulműködés esetében tapasztalható, de időnként túlműködéses betegeknek is vannak hízással kapcsolatos problémáik.

A fogyáshoz, az egészséges testsúly megtartásához diétára és mozgásra van szükség. Bizonyos emberek azonban még helyes étkezés és testmozgás mellett sem tudnak megszabadulni a nem kívánt kilóktól. Ebben az esetben gyakran inzulin rezisztencia áll a dolog hátterében.

 Az inzulin rezisztencia során a szervezet ellenállóvá válik az inzulin hatásaival szemben. Kialakulásában az étrendi szokásoknak nagy szerepe van. A már meglévő inzulin rezisztencia a vércsoportnak megfelelő étrend bevezetésével nagymértékben javítható.

Mi a vércsoport szerinti táplálkozás?

A vércsoport szerinti táplálkozás  egy olyan étrend, amelyben az egyes vércsoportok határozzák meg, hogy mely élelmiszereket érdemes fogyasztani, és melyek azok, amelyeket inkább kerülni kell. Azt is megmutatja, hogy mely mozgásformák,  vitaminok, gyógynövények hatékonyak az adott vércsoport számára.

Az összefüggések felfedezője Dr. Peter D’Adamo amerikai orvos- természetgyógyász, aki kísérletei során felfigyelt arra, hogy ugyanazt az ételt a különböző vércsoportú emberek másképpen emésztik meg és hasznosítják. Úgy vélte, hogy ezt a a vércsoportok különbözősége okozza. Ez az oka annak, hogy vannak, akik ugyanattól a fogyókúrás recepttől sikeresen lefogynak, míg másoknál ugyanaz a diéta nem működik.

Bebizonyította, hogy vérünk és az elfogyasztott táplálék között kémiai reakció zajlik. Az ételekben található fehérjék, a lektinek befolyásolják vérünk minőségét. A lektinek természetes ragasztóanyagok, melyeket  immunrendszerünk is használ. Amikor olyan ételt fogyasztunk, amelyeknek a lektinjei összeférhetetlenek a vércsoport-antigénünkkel a   lektinek célba vesznek egy szervet és annak területén elkezdik összeragasztani (agglutinálni) a vörösvérsejteket. Az összeragasztott sejtekre gyors pusztulás vár, mintha idegen betolakodók volnának. Ez a jelenség kellemetlen bélpanaszokat, allergiát, élelmiszerintoleranciát okozhat – hogy csak néhányat említsünk a lehetséges hatások közül.

A vércsoport szerinti táplálkozás jó közérzetet és nagyobb energiát biztosít, ellenállóbbá teszi a szervezetet fertőzésekkel szemben, csökkenti a betegségek kialakulásának kockázatát, illetve a már meglévők tüneteit enyhíti.  A hatékonyabb tápanyag felhasználás lévén  optimalizálja az anyagcserét, lassítja az öregedési folyamatokat, segít megszabadulni a felesleges kilóktól, azáltal hogy a szervezet megszabadítja magát a méreganyagoktól. Vércsoport szerinti táplálkozás estén nincs szükség lúgosításra, méregtelenítésre, a fent említett okok miatt. Jótékony hatása,  már 2-3 hét után jelentkezik.

Hogyan segít a vércsoport szerinti táplálkozás a pajzsmirigy probléma, elhízás esetén estén?

Az elhízás kialakulásának elsődleges oka a szervezetben lévő krónikus gyulladás.

Gyulladást  sokféle tényező okozhat, például a szegényes diéta, a stressz, kórokozók, és más tényezők is. A gyulladásos folyamat meglehetősen bonyolult, azt fontos megérteni, hogy a gyulladás az immunrendszer válaszának köszönhető.

Azzal, hogy megváltoztatjuk táplálkozási szokásainkat és kiiktatjuk étrendünkből a káros élelmiszereket, melyek agglutinációs  hatással rendelkeznek, fokozzuk immunrendszerünk működését,  így a szervezet jobban tud az öngyógyító folyamataira koncentrálni.  Azzal, hogy a szervezetünknek megfelelő ételeket fogyasztunk, csökkentjük, megszüntethetjük a gyulladást a szervezetünkben, stabilizálhatjuk a vércukorszintünket,  így könnyebben leadhatjuk a felesleges kilóinkat. Megszűnnek az éhségrohamok, melyek a vércukorszint ingadozása miatt folyamatos evésre késztetnek minket.

Emellett még egyéb jótékony hatásokkal is számolhatunk:

  • elkerülhetjük a gyakori vírus- és egyéb fertőzéseket

  • lefogyhatunk, a szervezet megszabadítja magát a méreganyagoktól

  • megelőzhetőek, illetve nagyobb eséllyel leküzdhetők az olyan betegségek, mint a rák, cukorbetegség, pajzsmirigy problémák, szív- és érrendszeri betegségek

  • lassítja az öregedési folyamatokat, a sejtpusztulást

Mit tehetünk még a pajzsmirigyünk egészségéért?

Ahhoz, hogy pajzsmirigyünk megfelelően működjön vitaminokra, ásványi anyagokra és nyomelemekre van szüksége. A kutatások alapján ma már meg tudjuk mondani, melyek azok a főbb tápanyagok, amelyek a legfontosabbak egészségünk számára.

A pajzsmirigy számára fontos tápanyagok:

  • jód

  • szelén

  • cink

  • vas

  • réz

  • B-vitaminok

  • antioxidánsok

Az ideális az lenne, ha  mindennapi táplálkozásunkkal a szervezetünkbe tudnánk juttatni a megfelelő mennyiségű ásványi anyagokat, vitaminokat és nyomelemeket. Sajnos ez napjainkban nehezen vagy egyáltalán nem valósítható meg. Ma már számos nagyszerű táplálék kiegészítő készítmény közül választhatunk. De melyiket válasszuk, ami minden olyan tápanyagot tartalmaz, ami a pajzsmirigyünk egészséges működéséhez szükséges?

A ganoderma és a spirulina kombinációja tökéletesen biztosítja az összes szükséges tápanyagot, amire  pajzsmirigyünknek szüksége van.

Emellett számos jótékony hatással rendelkezik mindkét gyógynövény. A ganoderma csökkenti az elhízást, kiválóan alkalmazható a cukorbetegség kezelésében, erősíti az immunrendszert, segíti a máj méregtelítő funkcióját.

A spirulina több mint 100 pótolhatatlan biológiailag aktív anyagot tartalmaz, többek között klorofillt is, emiatt zöld vérnek is nevezik. Amellett, hogy hatóanyagai miatt kiváló tápanyagforrás pajzsmirigyünknek, egyéb hatásia is ismertek. Például: vércukorszint csökkentő, gyulladáscsökkentő, csökkenti a gyógyszerek mellékhatását.

Hol szerezhető be a spirulina és a ganoderma?

Ha a legjobb minőséget keressük, akkor érdemes a DXN termékeit választani. A DXN ISO 14001  minősítéssel rendelkezik, mely  igazolja, hogy a cég kielégít minden , a Környezetvédelmi Minisztérium által támasztott követelményt.  Ezen kívül fontos még megjegyezni, hogy a DXN ganoderma ültetvényeit 2007-ben Okleveles Bioültetvénnyé minősítették. A DXN-es ganoderma és spirulina nem génmódosított. A cég küldetése, hogy  vásárlói számára  csúcsminőségű termékeket biztosítson.

A termékekről információ ITT  található.

A vércsoport szerinti táplálkozás és a cikkben szereplő gyógynövények  nem helyettesítik a gyógyszereket, az orvosi kezelést. Ha orvosi kezelés alatt állsz,kérlek, konzultálj az orvosoddal az életmódváltásról és a gyógynövények alkalmazásáról.

Forrás:
Dr. Peter J. D’Adamo: Az AB0 terv
A természet doktorai
Dr. Lelley, Jan: A gombák gyógyító ereje : Mikroterápia az egészség szolgálatában

 

18 thoughts on “Pajzsmirigyproblémák, inzulin rezisztencia, elhízás, és amit tehetünk ellene

  1. Dúzs Irén says:

    Tisztelt Cím!
    Érdeklődni szeretnék,hogy pajzsmírígy alulműködésem van TSH 11.880 T4 szabad frakció 19.69 pmol/L.Orvosi utasításra napi egy tabletta van előírva Euthyrox 50 mg tablettából.Szeretnék segítséget kérni betegségemmel kapcsolatosan ,hogyan lehetne javítani állapotomon.Köszönöm a segítséget.

    • Csilla says:

      Kedves Irén,
      ahhoz, hogy javítani tudjon az állapotán, célszerű követni a vércsoport szerinti táplálkozást, illetve a pajzsmirigy és immunrendszer támogatása érdekében a spirulinat és a ganodermat kúraszerűen szedni. Ha megadja a vércsoportját, az e-mail címére elküldöm azt a listát, ami a fogyasztható és kerülendő ételeket tartalmazza.
      Üdvözlettel:
      Czibere Csilla

      • Kutvölgyi Zsóka says:

        Tisztelt Csilla!
        A RH pozitiv a vercsoportom, kérhetném a fogyasztható es kerülendő listát? Köszönöm szépen.

  2. Cs Zsuzsa says:

    Tisztelt Czibere Csilla!
    Nekem alulműködik a pajzsmirigyem, 0,25 mg szedek L-Thyroxinból, 3 hónapja, így az érték a labor ellenőrző értékek közé beállt 2,68-re. Érdekelne ez a vércsoportnak megfelelő étrend, a vércsoportom AB-Rhpozitiv, és a jelzett ganoderna és spirulina gyógynövény boltban szerezhető be és ebből mennyi ajánlott naponta? Köszönöm a válaszát.

    • Csilla says:

      Kedves Zsuzsa, küldöm Önnek e-mailben a vércsoport szerinti táplálkozással információkat, a ganoderma gombáról itt a honlapon olvashat egy cikket. Hogy mennyit kell gyógynövényekől szedni, az e-mailben benne lesz.
      A termékekről pedig itt tájékozódhat:
      http://alternativkave.dxn.hu/termekek

      Legyen szep napja!
      Üdvözlettel:
      Czibere Csilla

  3. Mester László says:

    Szia. Nekem is rossz a pajzsmirigy alultáplál.
    L Tudtodon Henning 50mligram szedek de nem akar használni.
    Vércsoportom B s .tanácsot és segítséget szeretnék kérni.

  4. Csilla says:

    Kedves László,
    küldöm az e-mailt. Köszönöm

    Legyen szép napja!!

    Üdvözlettel:

    Czibere Csilla

  5. Horváth Lászlóné says:

    Kedves Csilla!Nekem is pajzsmirigy alul működésem van,mellette hisztamin,laktóz,glutén,hashimoto autoimmun problémáim vannak.Memória zavarok,ödémásodás,ízületi fájdalmak,depresszió.Én is tanácsot szeretnék kérni.Vércsoportom,0rh negatív.Köszönöm előre is!

  6. Csilla says:

    Kedves Horváth Lászlóné,
    köszönöm a bizalmát. Hamarosan küldöm Önnek az e-mailt. Legyen szep napja !
    Üdvözlettel:
    Czibere Csilla

  7. Hangàné Zsuzsa says:

    Üdv, pajzsmirigy alulműködésem van, jelenleg 88mg,os syntroxinet szedek, fogyni szeretnék, vércsoportom, 0 pozitív köszönettel Hangàné Zsuzsa Hangan

    • Csilla says:

      Kedves Zsuzsa, köszönöm a bizalmat. Hamarosan küldöm az információkat,táplálkozási tervet e-mailben. Üdvözlettel: Csilla

  8. László Otilia says:

    Kedves Csilla az én vércsoportom B rh pozitív,és mellete még csökkentett glukóz toleránciám van azaz inzulinrezisztencia..Milyen étrendet tud ajánlani.Tisztelettel László Otilia.

    • Csilla says:

      Kedves Otília, a vércsoport szerinti étrend követését javaslom, amit célszerű egy, az inzulinrezisztenciára irányított gyógygombakúrával kiegészíteni. Keressen meg az alábbi elérhetőségen és elkészítem a személyre szabott étrendjét: almaidutjan@gmail.com
      Üdvözlettel: Czibere Csilla

  9. Hegedűs Krisztina says:

    Szia!

    Hashimotom van/pm.alulműködés gyulladása/,de most túlműködést mutat a vérképem,ezért nem szedhetek jódot,algát.Mit ajánlasz a hormonok kiegyenlítésére,mert nálam ez eléggé ingadozik. Köszönöm,szép napot.

    • Csilla says:

      Kedves Krisztina, a vércsoport szerinti táplálkozást ajánlom elsősorban, kifejezetten pajzsmirigy betegek számára összeállítva. Ehhez kiegészítő kézelélésként, ganoderma gyógygomba és noni juice (a noni szabályozza a belső elválasztású mirigyek működését)fogyasztását. Amennyiben szeretnél több információt, kerlek keress meg a következő e-mail cimen: almaidutjan@gmail.com. Csodas napot! Szeretettel: Csilla

    • Csilla says:

      Kedves Kinga, a vércsoport szerinti táplálkozást ajánlom. Ennek a táplálkozási formának az egyik előnye, hogy akinek híznia kell, az hízni, akinek fogynia kell az fogyni fog, mivel a fő hangsúly azon van, hogy azt fogyasztjuk amire a szervezetünknek valóban szüksége van. Amennyiben szeretnél több információt, kérlek keress meg a következő e-mail cimen: almaidutjan@gmail.com. Csodás napot! Szeretettel: Csilla

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.